Ismerj meg minket és szolgáltatásainkat

Büszkék vagyunk arra, hogy Dunakeszi egyik legrégebbi mozgás-és életmód központjaként már több mint 10 éve töretlen lelkesedéssel és szeretettel fogadjuk Vendégeinket, akik közül sokan már a kezdetek óta megtisztelnek minket bizalmukkal. 

Nagy örömünkre 2019-ben az "Ország Legnépszerűbb Jógastúdiója" III. helyezettjének járó díjat is elnyertük.

Ennek a családias és barátságos atmoszférának a fenntartása mellett a Harmónia Mozgás-és Életmód Központ legfontosabb küldetése, hogy korra és nemre való tekintet nélkül lehetőséget biztosítson mindenki számára, aki testmozgásra, egészséges életmódra vagy mindennapjaiban testi-lelki-szellemi harmóniára vágyik; és mindezt szeretné igényes környezetben, elhivatott és lelkes szakemberek segítségével, elérhető árakon megkapni.

Óratípusaink és szolgáltatásaink változatosságának köszönhetően mindenki megtalálhatja a neki megfelelő mozgásformát és a lehetőséget a feltöltődésre akár egyéni, akár csoportos foglalkozásaink keretein belül.

Csoportos mozgásóráinknak tágas, klimatizált, igényesen berendezett termünk biztosít helyet, foglalkozásaink színvonaláról pedig szakmailag jól képzett munkatársaink gondoskodnak. Vendégeinket minden tudásunkkal igyekszünk fejlődési céljaik elérésében támogatni, s hogy ennek érdekében mindig a legjobbat nyújthassuk, mi magunk is rendszeresen továbbképezzük magunkat. 

Egyéni szolgáltatásainkat kollégáink hangulatosan berendezett konzultációs helyiségünkben végzik, legyen szó akár kineziológiai konzultációról, asztrológiai, Bach-virágterápia tanácsadásról, sorselemzésről vagy masszázsról.

Csoportos és egyéni foglalkozásaink mellett változatos témákkal, rendszeresen szervezünk workshopokat és speciális csoportos jóga-és fitneszórákat is, ahol lehetőséget kínálunk arra, hogy a résztvevők testileg és lelkileg is új ismeretekkel és élményekkel gazdagodjanak, fejlődjenek. Aktuális kurzusainkról és tematikus workshopjainkról itt a főoldalon, a "Hírek" menüpont alatt vagy Facebook eseményeinknél tájékozódhatsz.

Szeretettel várunk minden mozgásra, feltöltődésre vagy fejlődésre vágyó korosztályt, Hölgyeket és Urakat egyaránt.

Harmónia Központ Dunakeszi

JÓGA: hatha jóga, yin jóga, kímélő/senior jóga, napindító jóga + NMPT, Anaya női jóga, kismamajóga. FITNESZ: aerobik, gerinctréning, köredzés, core tréning, AVIVA torna. GYEREKEKNEK: Kerekítő, mozgásfejlesztő torna 0-3 éveseknek, alapozó torna, NMPT gerincjóga 12-16 éves tiniknek.

Hírek

Kérdésed van? Kattints ide

SZERETETTEL VÁRUNK A HÉT MINDEN NAPJÁN.

Csoportos mozgásórák minden korosztálynak, személyre szabott életmód-szolgáltatások (egyéni jóga, kineziológia, Bach-virágterápia tanácsadás, asztrológia, masszázs), rendszeresen megrendezésre kerülő csoportos életmód-programok.